Oldalak

2015. december 23., szerda

Hana Yori Dango - 花より男子

Év: 2005
Műfaj: romantikus
Részek: 9 + 11 + 1 film
Ismertető: Makino egy elit iskolába jár, ahol mindenkit luxusautóval visznek iskolába és méreg drága óráik/ékszereik és táskáik vannak. Már csak másfél év és elballag, elhatározza, hogy meghúzza magát addig, ez persze nem sikerül. Az iskolába jár ugyanis az F4 nevezetű banda. De kik azok? Ők uralják az iskolát, és az iskola leggazdagabb tanulói. Makino pont az F4 vezérével Tsukasával kerül összetűzésbe. Mivel ők a leggazdagabbak így az csinálnak, amit csak akarnak, még a tanárok sem szólhatnak bele a dolgaikba. Van egy bizonyos piros lap, amit ők adnak, és annak adják, akinek akarják. Aki megkapja azt a bizonyos piros lapot, azt addig piszkálhatják, amíg el nem megy az iskolából (és itt nem holmi meghúzom a haját dologról van szó). Most Makinora kerül a sor (az iskola történelmében ő az első láyn, aki kapja). Nem tűri sokáig és hadat is üzen Tsukasa-nak csak ezután kezdődnek a bonyodalmak.
Vélemény: Van egy koreai változata is, amit még nem sikerült megnéznem, de már tervbe van véve. Muszáj leszögeznem az elején, hogy IMÁDTAM. Ennyi érzelemmel teli sorozatot még nem láttam hihetetlen volt az elsők közé került. Néha sírtam néha nevettem rajta. Az elején féltem, de nem csalódtam. Nincs benne hiba én nem találtam és remélem más sem fog benne csalódni.
Zene: Nagyon tetszett a The flavor of life lett a kedvencem mind közül. Persze a többi is tetszett, de ez volt a favorit.
Szereplők:
Mao Inouse (Makino Tsukushi): Egy szegény családból származó lány, aki egy elit iskolába akart jelentkezni példaképe miatt. Egy igazi harcos lelkű lány nem nagyon hagyja magát megalázni. Viszont megvan a maga lányos, aranyos félénk oldala is. Ha a barátairól vagy a családjáról van szó bármire képes.
Matsumoto Jun (Domyoji Tsukasa): ,,A híres Domyoji Pénzügyi Társaság tulajdonosának a fia. Az F4 vezére és egy zsarnok". Makino első szavai Tsukasaról. Van benne igazság maga az ördög utálatos, beképzelt azt hiszi, hogy ha sok pénze van bármit megtehet. Az elején így ismertem meg, de fokozatosan változott róla a véleményem. Nem egy herceg jó modorral ez igaz, de bármit megtett Makino biztonságáért és azért, hogy boldognak lássa. Megmarad, ugyan az a pénz nélkül semmire sem megyek tulajdonsága. SPOILER a legjobban az tetszett amikor a randi végén nem tudott fizetni és helyette Makino fizetett SPOILER VÉGE. Igazi hősszerelmes, aki, ha nem is emlékszik semmire, akkor is ösztönösen cselekszik. És végül Makino utolsó szavai: ... a srác, aki a végzetem, Domyoji Tsukasa.
Oguri Shun (Hanazawa Rui): ,,Hüvös és szűkszavú. A legrejtélyesebb tag". De valahogy az elején bármi bajba keveredett Makino ő ott volt és segített. Egy igazi rejtély volt számomra az elején és apránként kezdett megnyílni. És mondjuk ki egy igazi szőke herceg. Voltak pillanatok, amikor azt hittem, hogy egy nagyra nőt gyereket akar alakítani. Volt, hogy kirázott a hideg amilyen komolyan beszélt. Sajnáltam viszont mindig olyanba szeretett bele, aki már foglalt volt. Makino utolsó szavai: Az első szerelmem. Az egyetlen, aki mindig megértett és támogatott.
Matsuda Shota (Nishikado Sojiro): ,, A tradicionális japán teaház fejének fia és a teaház örököse. Egy igazi playboy és szoknyavadász". És igen ez is nagyon igaz. De megvolt a maga másik oldala is, ami segített, ha szűkség volt rá és ott van neki is a halálosan komoly arca.
Volt, amikor egyáltalán nem kedveltem és volt, amikor magamtól kérdeztem, meg hogy ennek most két személyisége van? És Makino utolsó szavai: A legnagyobb playboy, de valójában nagyon eredeti személyiség. Mindig arra ösztönzött, hogy éljem a magam életét.
És végül...
Abe Tsuyoshi (Mimasaka Akira): ,, A nála 10 évvel idősebb nők társaságát kedveli. Igazi szívtipró. Az apja az Alvilág főnöke". Talán ettől a két mondattól mindenki, ahogy én is úgy gondoltam ő a legveszélyesebb az F4-ből pedig nem. 360°-os fordulatot mutatott be. Egy teljesen béke kedvelő, aki em szereti, ha a barátai veszekednek. És ahogy és ahogy a többieket a történet során őt is meglehet ismerni. Igaz a végé fele derül ki miért is kedveli a nála 10 évvel idősebb nők társaságát (amin igazán nem csodálkoztam). És ahogy eddig nála is volt egy utolsó mondat Makinotól: A legkedvesebb és legérettebb az F4 tagok között.
Idézetek:
~Egy lány viseljen gyönyörű cipőt. Mert a cipők nyugodt és gyönyörű helyekre viszik őket.~
~A szerelem nem logikus. Nincs magyarázat rá. Akkor is, ha egyszerűen csak szeretsz valakit, az életedet teszed kockára.~
Történet: 10/10
Zene: 10/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése